Az idő szalad akár a megbokrosodott vadló. A vámpírlét előnye azonban éppen ez. Az idő. Egyszerűen bele szédültem, ha csak arra gondoltam, hogy hány évszázad-, ezred áll még előttünk. Mennyi mindent láthatunk, tehetünk ez alatt, ugyanakkor mennyi mindent elveszíthetünk: Charliet, Renet, Jacobot. Mégis úgy éreztem, boldogabb nem is lehetnék.(Talán, csak ha, az utóbbi sem történne meg.)
Renesmevel a viszonyunk sokkal jobb lett. Hálás voltam az égnek, hogy ennyivel megúsztam, de mindenekelőtt Jacobnak. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan csinálta, de egy életre lekötelezett az biztos.Lassan 4 napja nem láttam már őt. Sejtettem én, hogy a házunkban történtek miatt nem hajlandó megmaradni Edward-al egy légkörben. Habár Edward Jacob gondolatai nélkül is pontosan tudta mi az állás. (Nyilvánvalóan ezt nem kötöttünk Jake orrára.) Renesme pedig bámulatos ügyességgel játszotta ki az apját. Ezért úgy gondolták, mindent megtettek, hogy ne derüljön ki kis akciójuk.
Valószínűleg Alice jól haladt a költözéssel, őt ismerve már mindent elintézett, de egyelőre nem volt hajlandó elárulni semmit. Edward-t pedig hiába faggattam, váltig állította: nem tudja, mi jár a húga fejében. Természetesen tudtam, hogy hazudik, de nem tehettem semmit. Nagy nehezen sikerült azért rávennem Alicet, hogy szédületes terveit próbálja meg a kontinensen határain belülre kiterjeszteni.
A negyedik nap reggelén épp az ő keresésére indultam-, mert az örökös faggatózásom miatt igyekezett elkerülni-, amikor furcsa szag csapott meg. Ez az állatias vadszag rettentően csavarta az orromat. Csakis Jacob lehetett a házban. Általában amikor hosszabb ideig nem láttam, mindig intenzívebben hatott rám, lehet, mert elszoktam tőle. Persze Jake illata csak az én kifinomult szaglásomnak volt kellemetlen. Emlékszem emberként nagyon is illatosnak találtam.
Arra számítottam, hogy Alicet és Jaspert is a lakásban találom, de mikor beléptem nem láttam mást, csak az ágyon ülő Renesmet és Jakobot. Ez utóbbira szinte rá sem lehetett ismerni. Rettentő sápadt volt és a szemei alatt olyan hatalmas lila karikák éktelenkedtek, hogy ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen azt mondtam volna, vámpír lett. Biztos voltam benne,ha Renesme nem tartaná, menten megfejelné az asztalt.
- Jake, mi van veled? Borzasztóan nézel ki.- ráncoltam a homlokom.
- A farkasok hihetetlen sármja…- vigyorgott erőtlenül.
- Nem úgy értem. Aludtál te mostanában?
- Hát nem sokat- ismerte el két ásítás között.- Seth eltűnt.
- Micsoda? Mióta?- faggattam döbbenten.
- Ezt eddig miért nem mondtad?- tudakolta Renesme vádlón.
- Nem akartam, hogy pánikoljatok. Azt hittük előkerül. Azelőtt, hogy farkas lett csinált pár ilyet, de mindig megkerült. Ennek már 3 napja. Fogalmunk sincs hogyan sikerült neki. Ha nem alakul át farkassá, nem halljuk a gondolatait Ettől függetlenül az illatát éreznünk kellene, de semmi. Mint ha csak a föld nyelte volna el. – mondta inkább csak magának.
- Gondolod valami baja esett? – kérdeztem aggódva.
Jake-en kívül Seth volt a leggyakoribb látogatónk. Szerettem őt. Mindig a fiatal Jacobot juttatta eszembe, azt a fiút, akit megismertem még az egész vérfarkas kontra vámpír dolog előtt. Bár az óta jó pár izommal gyarapodott. Kezdett úgy kinézni, mint egy kigyúrt, túlméretezett törperős, de sok mindenért hálás lehettem neki és ezt soha nem, felejtem el.
- Nem tudom. – vallotta be. – Az utóbbi időben elég furcsa volt.
- Ezt meg hogy érted?- kérdeztem
- Meséltem neked arról a lányról, ugye? – nézett Renesmere.
- Igen. Az új barátnőjéről.- grimaszolt.
Értetlen arckifejezésem láttán Jacob mesélni kezdte.
- Kábé két hete Seth furcsán kezdett el viselkedni, de boldognak tűnt, sokkal boldogabbnak, mint eddig bármikor. Csakhogy titkolózott és éppen ezért nem akart farkassá változni. Megpróbálta kerülni a falkát, ami hát valljuk be nem egyszerű feladat, tekintve a csapat méretét, és La Push nagyságát. Sam nem akarta a magánéletébe avatkozni, tudja jól milyen az, ha feszt az ember fejében kutatnak, így hagyta hagy, tegye, amit jónak lát, ha segítség kell, neki majd szól. Megtiltotta, hogy bármelyikünk is kérdezősködjön, és hát tudjátok milyen az, ha valamit megtilt…- húzta el a száját.
Eszembe jutott az az éjszaka, amikor még titok volt előttem a vérfarkasok kiléte és Sam megtiltotta Jakenek, hogy bármit is elmondjon róla. Ahányszor megkísérelte kinyögni mit akar, olyan volt, mint, ha a torkán akadt volna valami. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy mennyi minden változott azóta.
- Aztán egyik nap épp őrködtem… - összerándult, amikor rájött, hogy valami olyat mondott, amit nem kellett volna.
Felvontam a szemöldököm. Jake hallgatott. Még jobban felvontam a szemöldököm, amitől kezdem egy vénséges sharpei-re hasonlítani.
- A francba! Meg fognak ölni.- tört meg dühösen.
Renesme talán még nálam is csúnyábban nézett.
- Ezért még szorulni fogsz kutyuskám!- gondoltam elégedetten. Utáltam, ha csúfolta őt bárki, de kezdtem nagyon felhúzni magam.
Jake rásandított a szeme sarkából és úgy döntött nem éri meg még jobban kihúzni a gyufát.
- Oké. Csak azért nem szóltam, mert szerintem semmiség az egész. Nem rég, Paul azt állította vámpír szagot érzett az egyik ösvénynél- a hangsúlyából lehetett érezni, hogy nem igazán hisz neki,- de mikor odaértünk a szagnak nyoma veszett. Mindenki tök ütődöttnek nézte Pault, de Sam azt mondta a biztonság kedvéért éjszakánként, járőrözzünk. Ennyi… A fenébe! Ki fognak nyírni.
- Előbb húzzanak sorszámot!- vetettem oda – Nem hiszem el, hogy nem szóltál.
- Ameddig nem voltunk benne biztosak nem akartunk felesleges feszültséget. De visszatérve az eredeti történethez… Épp indultam, hogy leváltsam Quilt, amikor megjelent Seth. Beszélni akart velem. Sietnem kellett, de nagyon gondterheltnek tűnt, hát gondoltam pár perc nem a világ vége.
Elmesélte, hogy van egy barátnője, aki jó pár évvel idősebb nála, de teljesen elcsavarta a fejét. Szerette volna a csaj, ha titokban tartják, mert a szülei nem akarják, hogy rezervátum béli sráccal járjon - forgatta a szemeit.- Baromság.- szűrte a fogai között.- A lényeg nem ez. Seth aggódott, mert kezdett egyre különösebben viselkedni a lány. Például sokat kérdezősködött a falkáról. Persze nem közvetlenül, mert Seth sem beszélhetett rólunk, de volt egy olyan érzése, mint ha már mindent tudna. Ami már-már ijesztőnek számít, az a Nessie iránti érdeklődése. Rengeteget beszélgettek rólad, rólatok. Mindent tudni akart, és amit lehetett barátunk el is mondott neki.- szemei a távolt vizslatták.
- És aztán? – noszogattam.
- Próbáltam megnyugtatni, hogy ennek semmi értelme és, hogy ne fantáziáljon, ha nem bízik benne, tegye ki a csaj szűrét. Magamban viszont el kellett ismernem: van abban valami, amit mondd és ez tényleg nyugtalanító.
Aztán pár napja összehívtunk egy gyűlést, hogy megbeszéljük az ösvényen járt vámpír ügyét, Seth azonban nem jelent meg. Leah nem akart beszélni, de aztán végül kinyögte, hogy két napja hiába keresik az anyjával. Seth hagyott nekik egy levelet, hogy jól van. Ne keressék, de el kellett mennie. Majd jelentkezik.
Teljesen meghülyült! – morogta dühösen, majd rácsapott a díványra, mire az keservesen reccsent egyet.
- Jake, légy szíves! Most vettük. – méltatlankodtam. Bár meg voltam róla győződve, hogy Alicet nem vágná nagyon földhöz, ha újat kellene vennie. A vásárlás legalább annyira az ő világa volt, mint a szervezés.
- Sajnálom.
- És mi van a vámpírral?- terelte vissza a szót Renesme.
- Semmi. Szó szerint. Nem találtunk semmit.
- De mégis hová tűnhetett Seth?- tűnődtem.
- Lefogadom, hogy az a lány van a dologban.- mondta majdhogynem köpve a szavakat.
Felemelt kezével alighanem végső csapást készült mérni a szobabútorra, de Renesme elkapta, így ezúttal sikerült megúsznia. Jake nagyot fújt.
Meg tudtam őt érteni. Seth olyan volt neki, mint az öccse.
- Ez az, költözünk!- lépett vagy inkább szökkent be az ajtón Alice félbeszakítva az előbbi, nem túl vidámnak mondható beszélgetésünket.
- Mi? Most?- kérdeztem arra felé kapva a fejem. Őt ismerve azon sem lepődtem volna meg, ha a bútorok már a költöztető autón lettek volna.
- Egy hét.- mondta tudomást sem véve Jakob dühös pillantásáról.- Így lesz még időd mindent elintézni.- nyilvánvalóan Charliera gondolt.
- Ilyen hamar?- kérdeztem szorongva.
- Nem értem miért várnánk tovább. Már mindent elintéztem. - hitetlenkedett.
- És hová megyünk?- tettem fel kicsit félve a kérdést.
- Alaszkába.- vigyorgott- Nagyon sok lehetőség közül ez tűnt a legelfogadhatóbbnak. Az egyetemmel, Nessie sulijával minden le van beszélve. Innentől rajtad a sor.
Hát ez az. Hátra van az egész költözés legpocsékabb pontja. Az egyetlen ember, akinek a reakciójától féltem. Charlie.
