12. fejezet - Kérdések és válaszok

Az este történtek hatására mindenki idegesebb volt a kelleténél és az sem sokat segített, hogy Jasper képtelen volt lenyugtatni magát, így ezzel együtt minket is.
Amióta megtudta a hírt, bezárkózott a szobájába és ki sem mozdult. Ő is azon agyalhatott, hogy mihez kezdjünk, de nem haladhatott vele valami jól, mert időnként hallottam, ahogy dühében összetör valamit.
Renesmee teljesen szétesett. Nem mondtam el neki Ashley halálát. Úgy gondoltam, a tudat, hogy ő indította el ezt az egész lavinát épp elég megrázkódtatás neki. Nem mintha hibáztattam volna Alice elrablásáért. Természetesen nem ő tehetett róla, de tudtam, hogy így érzi és bármennyire is bizonygattuk az ellenkezőjét, semmit nem értünk el vele.
Hajnalodott. A nap sugarai akár a tűz szántották a végtelen égboltot, vérvörösre festve azt. Mintha égett volna a táj. Akár csak én. A bűntudat lángjai állandóan és megállás nélkül mardostak. Nem volt menekvés.
A tornácon ültem gondolataimba merülve. A kezemben lévő farkast vizsgálgattam. Csak miután mindenki elkezdett oszolni, akkor vettem észre, hogy valamit fogok. Az a fából faragott farkas volt, amelyiket Jakobtól kaptam a szülinapomra egy karkötőn, de már napok óta nem találtam. Valószínűleg Alice adta a kezembe, amikor elbúcsúztunk, de akkor nem azzal voltam elfoglalva, így nem is vettem észre.
Miért adta ezt oda? Valamit mondani akart, de mit? Remek, egy újabb rejtvény. Az egész teljesen értelmetlen.
Még ezen méláztam, Edward leült mellém és engem nézett.
- Hogy érzed magad? – kérdezte aggódva
- Ó, csodásan! – mondtam gúnyosan – Ma találkoztam azzal a 3 személlyel, akiket legszívesebben a pokolba kívánnék és ahelyett, hogy harcoltam volna velük és próbáltam volna védeni a nővéremet, elfutottam. Ott hagytam őt egyedül. Jaspernek igaza volt: Gyáva vagyok. Mégis ki lenne képes ilyet tenni?
Nem akartam minden haragom rázúdítani, de már azt sem tudtam, hol áll a fejem.
- Nem a te hibád volt. Ha nem futsz el, téged is megöltek volna.
- Ez nem mentség. Edward, ha valami történik vele...
- Nem fog! – mondta magabiztosan és átölelt.
- Ezt nem tudhatod. – ráztam a fejem – Soha nem bocsájtanék meg magamnak.
- De igen, tudom, és azt is, hogy nem akarta, hogy ott maradj. Nem akarta, hogy harcolj, csak azt, hogy menekülj el. Nem küldött volna el, ha nem lett volna biztos a dolgában. Alice-t különben sem kell félteni. Tud magára vigyázni. Talán kicsinek és gyengének tűnik, de hidd el nekem a legkevésbé sem az.
- Annyira hiányzik. – mondtam és arcomat a mellkasába fúrtam
- Tudom, nekem is. – mondta szomorúan
- Jó, hogy te itt vagy. –suttogtam - Nem tudom, mihez kezdenék nélküled.
- Tudod édes: örökkön örökké. – mondta mosolyogva.
Így ültünk ott egy darabig, magunkban töprengve, amikor felfigyeltem a nagy csöndre.
- Hogy van Jasper? –kérdeztem, mert egyetlen földhöz vágott váza hangját sem hallottam az elmúlt negyed órában.
- Nem jól. Gyűlölöm, hogy a fejébe kell látnom. A saját gondolataimat is épp elég nehéz elviselni. Ráadásul Emettnek nem hiányzik ez a plusz indulat. Mondjuk egyikünknek sem. Muszáj lesz valahogy megnyugtatnunk Jaspert, különben itt elszabadul a pokol.
Viszont meg tudom őt érteni. Tudod, ő katona volt. Egyetlen feladatának a területe védelmét tekintette. Egész addig, míg meg nem ismerte Alice-t, aztán számára nem létezett fontosabb nála. Megesküdött rá, hogy megvédi bármi áron és most úgy érzi, kudarcot vallott.
- De hát nem ő hagyta magára, hanem én. Az én felelősségem.
- Befejeznéd? – kérdezet mérgesen - Senki sem hibáztat téged.
- Kivéve Jaspert. – mutattam rá.
- Ő sem. Csak annyira dühös, mint még életében soha és nem tudja ezt kezelni. Megtanulta, hogyan csillapítsa le a körülötte lévők indulatait, de a sajátján nem tud úrrá lenni. Ezért olyan ideges rád, mert mást mindig sokkal könnyebb hibáztatni, mint saját magunkat.
- Lehet. – hagytam rá, de már máshol járt az eszem – Az egésznek semmi értelme. Minél többet agyalok rajta, annál kevésbé világos. Miért éppen Alice-t? Jane azt mondta: A parancs az volt, hogy fogjuk el a legifjabb Cullent.
Ha Renesme-ért jöttek, miért Alice-t vitték el? Figyeltek minket, tudhatták, hogy nincs itthon. Csak ki kellett volna várniuk még hazaér.
És a másik, miért tudtam elmenekülni? Ha el akartak volna kapni, esélyem sem lett volna.
- Hacsak nem akarták eleve, hogy megúszd. Talán végig ez volt a terv. Tudták, hogy Alice nélkül „vakok” vagyunk. Ahogy azt is, hogy nem fogjuk otthagyni Olaszországban. Így máris egyel, többen vannak, és ha úgy tetszik, házhoz megyünk.
- És ez itt? – emeletem fel a kezemben tartott farkast.
- Mi van vele?
- Alice ezt adta nekem mielőtt elfutottam. Nem mondott semmit, csak rám nézett és a markomba nyomta. Mit akarhatott ezzel?
Kivette a kezemből és forgatni kezdte. Aztán hirtelen megfagyott.
- Azt mondod ez nála volt már mikor elindultatok is?
- Igen, de miért?
- Hát nem érted? – kérdezte izgatottan. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy ennyire lassú vagyok. - Tudta, hogy jönnek. Egész végig tudta. Ez egy jel. Miért ne adta volna oda már előbb is ezt? Meg volt rá a lehetősége.
- Miért nem szólt akkor előbb?
- Talán valami olyat látott, ami meggyőzte róla, hogy ez a helyes. – találgatott. – Mennyivel van több esélyünk Olaszországban, mint itt? Kevesebben vagyunk, az ő létszámuk viszont jelentősen megnőtt. Miért nem szólt? – kérdezte inkább csak magától
- Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Renesmee lesz a kulcs. Hiszen érte jöttek. Ha Alice látta, hogy közelednek, de igazából Renesmee kellett nekik, miért mentünk eléjük? Addig nem támadtak volna, amíg Renesmee meg nem érkezik. Azt akarta, hogy a Volturi vele és ne Nessievel távozzon. – mondtam szomorúan
- Akkor ezért kellett később jönnünk.
Renesmee akkor lépett ki az ajtón. Biztosan hallotta a beszélgetésünket. Szúrós pillantást vetettem Edwardra, amiért nem szólt.
- Ezt meg, hogy érted? – néztem rá értetlenül
Nessie odasétált elénk és leült.
- Nem sokkal az után, hogy hívtál újra csörgött a telefon. Alice volt az. Azt mondta van egy kis elintéznivalótok, mielőtt megérkezünk, szóval jobb lenne, ha inkább csak másnap jönnénk, mert addigra biztosan kész lesz. Már akkor is furcsálltam a dolgot, de lenyugtattam magam azzal, hogy őt ismerve megint valami bulin töri a fejét. Hát nem kérdeztem semmit, csak beleegyeztem. Aztán hozzá tette, hogy jobb lenne, ha a dolog kettőnk közt maradna, ameddig vissza nem érünk.
- Ezért maradt távol tőlem egész nap. – döbbent rá Edward
- Azt mondta azért, mert te nem helyeselnéd a tervet. – folytatta Renesmee maga elé meredve.
- És milyen igaza volt. – mondtam morcosan – Arra gondolsz, hogy már akkor is tudta? Tudta, hogy érte jönnek?
- Lehetséges. – válaszolta Edward – Csak azt nem vagyok képes felfogni, hogyan bírta végigcsinálni az egész napot mintha mi sem történt volna és mindezt úgy, hogy semmit sem vettünk észre?
- Ahogy Alice mondaná: tehetség. – rántottam meg a vállam
Én éreztem. Megállíthattam volna talán még idejében, ha nem beszélem be magamnak, hogy minden a legnagyobb rendben van. És most a tökéletes világképemnek Alice issza meg a levét. Remek! Mintha nem lett volna már idáig is elég lelkiismeret furdalásom…
Miközben gondolkodtam Jacob is csatlakozott hozzánk.
- Már több mint egy hét telt el azóta, hogy… - nézett Edward Nessie- re, majd gyorsan folytatta – volt idejük kitervelni és még a történtek előtt is rengeteg. Gianna azt mondta, hogy figyeltek minket, gondolom régóta. Nem értem. - rázta a fejét.
- Én azt hiszem igen. Legalább is egy részét… Az én hibám. – hajtottam le a fejem – Annyi mindent figyeltettem vele a költözés előtt. Nessie- t, az új sulit, neki ott volt Jaz, a költözés… Megmondta, ha túl sok mindenre koncentrál, kicsúszik a kezéből az irányítás. Talán már Aro megfigyelésére sem maradt már energiája. Arról nem is beszélve, hogy a döntés nem csak az ő kezében lehetett.
- Arra gondolsz, hogy? – kérdezte Edward
Bólintottam.
- Jane. Nem ez lenne az első eset.
- Akkor sem magyarázza meg, hogy miért nem látott semmit azután. Már én sem zavartam a képet és a költözést is megoldotta. – mondta Jake
Elgondolkodtam.
A kérdés inkább úgy hangzik, hogy mi miatt nem látott? Ha Jake nem volt a közelben és a dolgok pedig itt zajlottak, kellett nekik valaki, aki át tudta verni Alice-t, ugyanakkor nincs kapcsolatban velünk. De ki?
A kezemet szemléltem. A kis fából készült farkas pont a szemembe nézett. Mit akarhatott ezzel mondani? Egy farkas. És mi az, ami miatt fontos volt ezt tudnunk? Annyi megválaszolatlan kérdés.
Aztán kezdtek a darabkák szép lassan a helyükre kerülni.
Kik az egyetlen olyan élőlények, akik közelében Alice nem lát? Csak a falka tagjait ismertem így. És ki az, akivel közülük nem tudunk beszélni?
- Uramisten! – kiáltottam fel. Edward védekező állásba ugrott és szemével a támadót kereste – Jake változz át gyorsan!
- Mi? Miért? – kérdezte zavartan.
Edward még mindig nem mozdult.
- Csak csináld! – utasítottam a kelleténél talán kicsit élesebben.
Mindenki úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. Aztán Jacob megrántotta a vállát és pár másodperc múlva már egy farkas értetlen szemébe néztem
Mindenki feszülten figyelt, de nem történt semmi.
- Mit is csinálunk most? – érdeklődött Renesmee bizonytalanul
- Csak várj! – mondtam remélve, hogy nem késtünk el.
Már azt hittem félreértettem az üzenetet és épp mondani akartam, hogy visszaváltozhat, amikor Jake hirtelen nyüszített Edward pedig pont ugyan abban a pillanatban felszisszent. Jake szemei idegesen jártak ide-oda. Láttam Edwardon, hogy bármit is lát nagyon felzaklatja.
- Mi történik? – kérdezte Nessie rémülten
Edward felemelte a tenyerét, hogy csendre intse. Nagyon koncentrált. A másodpercek óráknak tűntek, meg azt vártuk melyik szólal már meg. Aztán egyszer csak vége lett. Jake fájdalmas vonyítással beviharzott a házba. Renesmee indult volna, hogy megnézze, de Edward karja megállította.
- Hagyd őt! Visszajön, csak felöltözik és beszél a falkával. – mondta, majd elgyötört arcát felém fordította - Honnan tudtad?
- Seth volt az, igaz?
- Igen
- Seth? Hol van? – kérdezte Renesmee majdnem, hogy dühösen, amiért csak most szólunk
Éreztem, ahogy a torkom kiszárad még szép lassan kezdtem rájönni, mit is jelent ez. Nagyot nyeltem.
- Olaszországban. – suttogtam
- Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy... ? – kérdezte tágra nyílt szemekkel, hol rám, hol Edwardra nézve.
Bólintottunk.
- De igen. Elvitték őt. Ő volt az eszköz ehhez az egész eszeveszett tervhez. – hallottam, ahogy Edward fogai dühösen csattannak össze.
- Mi történt? – dugta ki a fejét Esme.
Biztosan hallotta Jaket és kijött megnézni mi ez a felfordulás.
- Megbeszélés. Most! Mindenki! – mondta Edward és elindult a nappali felé
Követtük. A többiek már bent vártak. Ahogy beléptem, a megszokott nyugodt családi légkör helyett éreztem, ahogy fellángol bennem a gyűlölet. Nem volt jó érzés, ahogy így egyszerre rám zúdult. Jasper sötét pillantása lövellt rám a sarokból. Egyedül állt ott a többiekkel szemben. Valahogy furcsán hiányosnak tűnt ez a kép. Újra nőni kezdett a gombóc a torkomban.
Leültem Rosalie és Esme közé. Jake immár emberi alakban rendesen felöltözve kullogott elő a szobából. Edward mellé állt és belekezdtek.
- Rájöttünk a megoldás egy részére, de előbb Bella, elkezdenéd te?
Már éppen kezdtem magam jól érezni. Végre nem nekem kellett beszélnem, amikor újra a reflektorfénybe löktek. Minden szem rám szegeződött.
- Öhm… Persze. – mondtam zavartan - Mielőtt elváltunk, Alice ezt adta nekem. – felmutattam a kezemben lévő farkast – Jelezni akart ezzel valamit, amit csak most értettem, meg és amit előbb nem mondhatott el nekünk. A farkas, akire Alice utalt Seth. Ő volt az eszköz a Volturi tervéhez. Nem is volt szükségük másra. Kihasználták Alice látásán keletkező foltokat.
- A tökéletes terv. –suttogta Carlise – De ha tényleg így volt, miért nem éreztük őket?
- Mi erre is rájöttünk. – mondta Edward – Azért nem éreztük a Volturit, mert nem ők voltak, akik elvitték Seth-et.
- Pár héttel ezelőtt Seth szerelmes lett egy nála idősebb nőbe, akit sosem láttunk. - vette át a szót Jacob – Pedig mindenhol ott volt.
- Gianna. Ő volt, aki magába bolondította és kihasználva a hiszékenységét elcsalta La Pushból, ahol 2 vámpír várta. Esélye sem volt. – mondta Edward szomorúan – Miután harcképtelenné tették Volterrába vitték.
- Miért nem üzent nektek? – kérdezte Renesmee Jakobra nézve
Nem válaszolt. Összenéztek Edwarddal.
- Annyira el van gyengülve, hogy átváltozni sem tud. – válaszolta Jake helyett – Láttam őt.
Jasper felé fordult. Hallottam a hangjában bujkáló fájdalmat.
- Láttam Alicet.
- Mondd, hogy jól van! – könyörögtem
Nem voltam benne biztos, hogy még egy rossz hírt el tudnék viselni.
- Nincs semmi baja… - mondta, de éreztem, hogy habozik.
- De?
Jasper közelebb lépett hozzánk.
- De már nem önmaga.
- Mondd el mit láttál! – kérte Rosalie
- Seth azt mondta, nincs sok ideje. A Volturi azért vitte őt oda, hogy Alice látomásait blokkolja és most, hogy Alice már ott van…
- Nincs rá szükségük. – fejezte be Emett
- Alice bement hozzá. Megkérte Arot, hogy beszélhessen vele négyszemközt mielőtt közéjük áll és ő persze mindent megtett a kedvéért. Hát megengedte neki. Alice arra kérte Seth-et miután magukra maradtak, hogy próbáljon meg átváltozni és mondjon el mindent, amit tud, ami fontos lehet. Mondja meg nekünk, hogy sajnálja, hogy átvert minket, de nem tehetett mást.
- Mennyi időnk van? – kérdezte Jasper
- Maximum 10 óránk, de lehet, hogy annyi sincs. Aztán már csak Alice-t menthetjük meg.
- Nincs esélyünk. Túl kevesen vagyunk és nincs időnk harcosokat szervezni.
- A falka úton van. Nem tarthat tovább 3 óránál és itt vannak.
- És az emberek Forksban? – kérdeztem – Őket ki védi meg?
- Mióta elmenetetek két újabb taggal bővült a falka. – válaszolt Jacob – Sam nem hozhatta magával őket, mert még nem elég tapasztaltak egy ilyen csatához, de ha a vámpír visszatér, a városba elbánnak vele.
- Szuper! Mikor indulunk? – kérdezte Emett vigyorogva
Jellemző, hogy nem veszi komolyan a helyzetet.
- Igen. Mikor megyünk? –kontrázott Renesmee
- Te semmikor, ugyanis nem jössz. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon
- Esélytelen. – értett egyet Jake is
- Felejtsd el! – mondta Edward
- Megyek. – ellenkezett
- Nem vitatkozom. Nem jössz és kész! Túl veszélyes. – mondtam
- És nektek talán nem?
Már nyitottam volna a számat, de nem hagyott szóhoz jutni.
- És komolyan azt gondoljátok, hogy tovább tudnék élni, mintha mi sem történt volna, ha valami bajotok esne? Főleg úgy, hogy az én hibámból kell most egyáltalán a harcra gondolni.
- Nem fogunk feleslegesen veszélybe sodorni. – mondta Edward
- De hát, ez nem igazság! – kiabálta Renesmee könnyek között, látva, hogy magára maradt – Én sodortalak veszélybe titeket. Egyébként sem vagytok elegen. Még ennél is kisebbre akarjátok csökkenteni a létszámot?
- Majd még megbeszéljük. – ejtette a témát Edward – Inkább azt találjuk ki, hogy hogyan jutunk be a kastélyba.
- Kell lennie egy tervrajznak az irodámban. Minden alagút rajta van. – mondta és el is szaladt érte.
Nem telt el 5 másodperc már vissza is tért egy régi tekerccsel a kezében. Az asztallapra terítette és mindenki fölé hajolt.
Hatalmas volt a kastély. El nem tudtam képzelni mire használhatnak ennyi szobát, mikor nem is alszanak. Alagutak egész sora ágazott szerte-széjjel a rajzon.
- Nem mondta Seth hogy néz ki a szoba, ahol van? – kérdezte Carlise
- Sötét volt. És már bent ébredt szóval nem tudta hogyan jutott oda. – felelte Jacob
- Ez nem segít. Nem lesz időnk keresgélni. Csak hallott, vagy érzett valamit, ami alapján be tudjuk azonosítani…
Elgondolkodtak.
- Rácsok voltak körülötte és hallottam valami csobogást… vizet. – mondta Edward - Talán van ott valahol egy…
- Csatorna. – mondta Renesmee tágra nyílt szemmel, mintha megrémült volna attól, amit az imént mondott.
- Igen, de honnan…? – csodálkozott Edward – Ez az. Pontosan ezt láttuk. – mondta a Nessie gondolataiból kiolvasott képre – De ez hogy lehet? Honnan tudod ezeket?
- Seth egy börtöncellában van. Alul, a kastély pincéjében. A csatorna, amiben a vizet hallottátok éppen alatta húzódik és Seth cellájától úgy 50 méterre található a kijárata.
- Itt van. A régi börtön. – mutatott a térképre Carlise, miközben Edward és én tátott szájjal bámultuk a lányunkat – De sohasem használják. Mikor 3000 éve a kastélyban letelepedtek, már ott volt, de a Volturi nem szokott foglyokat ejteni, és ha ejtene, sem lenne valami hatásos a vámpírok ellen, így nem is vették hasznát. Egészen mostanáig. – végighúzta az ujját a csatornát ábrázoló vonalon - Csak az a baj ezzel, hogy nincs meg a bejárata. Nem jelöli a rajz.
- Én tudom, hol van. – mondta Renesmee megütközve és Jake-re nézett
- Az álom. – suttogta Jacob
Nessie bólintott.
- Miről beszéltek? - kérdezem - Milyen álom?
- 2 hónapja kezdődött és azóta folyamatosan, minden éjszaka visszatér egy rémkép.. Általában ugyan az, de valamiben mindegyik egy kicsit eltér. Álmomban a csatornában bolyongok. Tudom, hogy sietnem kell és, hogy bármelyik pillanatban megláthatnak.
Mindig van ott valaki, hol Jake, aki velem együtt keresi a kijáratot, hol Alice, vérvörös szemmel. Az egyetlen személy, aki valamilyen formában mindig megjelenik, az Aro. Egyfolytában megakadályozta, hogy célba érjek, egészen tegnapig. Tegnap ugyanis sikerült kijutnom és hát láttad mi történt. – mondta Edwardnak
- Tehát azt állítod, hogy minden gond nélkül be tudnál jutni a kastélyba? - kérdezte Jasper
- Igen.
- Meséltél erről valaha Seth-nek vagy Alice-nek?
- Nem, Jacobon kívül ti vagytok az elsők, akiknek elmondtam.
Éreztem, ahogy a düh kezd oldódni a testemben és átadja a helyét az izgalomnak. Jasper arcán felderült egy elszánt vigyor.
- Van egy tervem!

-0-

Ahogy Jake megjósolta a falka 3 óra múlva befutott. Jasper addigra mindenkinek elmondta, mi lesz a dolga nagyjából, de a teljes haditervet a farkasokkal való megbeszélésre tartogatta.
Kénytelenek voltunk engedni és beleegyezni, hogy Renesmee is velünk tartson. Segíteni akart és sajnos pechünkre ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy merre kell a kastélyba jutni. Nem volt más választásunk. Cserébe viszont Jasper az összes fennmaradt időben próbálta harcra tanítani.
Miután üdvözöltük a falkát, gondoltam szükségünk lehet a papírjainkra, hát bementem, hogy összepakoljam őket. Előhúztam nyolc útlevelet a fiókból. Majd elkezdtem átnézni biztos mindegyik megvan e.
- Carlise megvan, Edward megvan, Alice megvan…
Elszorult a torkom. Ránéztem Alice gyönyörű arcát ábrázoló képre és nyomban elfacsarodott a szívem.
- Bárcsak itt lennél Alice! Nagy szükségünk lenne rád! – sóhajtottam
- Bella mindig túl sokat aggódsz! – mondta egy hang a hátam mögül
Arra kaptam a fejem. Jasper állt mögöttem karba tett kézzel.
- Alice is megmondta.
Nem mertem a szemébe nézni. Megérezhette a bűntudatomat, mert közelebb lépett és éreztem, ahogy megpróbál lenyugtatni.
- Sajnálom, Bella. Őszintén. El sem tudom mondani mennyire meggondolatlan dolog volt téged hibáztatni.
- Igazad volt. – mondtam szomorúan
- Nem, nem volt. Örülök, hogy megúsztad. Csak éppen… Soha nem éreztem magam még ennyire tehetetlennek. – mondta és odalépett hozzám – Az én dolgom volt, hogy megvédjem és kudarcot vallottam.
- Nem védheted meg őt mindig.
- Talán tényleg nem, de így, hogy meg sem próbáltam… - rázta a fejét – De ez most teljesen mindegy. Igazságtalan voltam veled. Alice nem örült volna ennek. Bele sem merek gondolni mit, kapnék most tőle. – mosolyodott el
- Tőlem nem tudja meg. – mosolyogtam én is.
- Köszönöm. Te nagyon sokat jelentesz neki. Ugye tudod?
- Ő is nekem. – mondtam lesütött fejjel.
- Ebben biztos vagyok. Éppen ezért volt akkora baromság, amit mondtam és a Nessievel kapcsolatos dolgot sem gondoltam komolyan. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Igazából sosem haragudtam rád, szóval nem lesz nehéz. – vigyorodtam el megkönnyebbülten
- Köszi.
- Szerinted van esélye, hogy túléljük? Hogy Alice-el térhetünk vissza? – kérdeztem komoran
- Őszintén? Nem tudom. Szeretném hinni, hogy igen és ameddig a legkisebb esélyt látom rá, hogy újra önmaga lehessen, nem fogok megállni.
- Szerintem beválhat a terv. Ha van egy kis szerencsénk jól fognak alakulni a dolgok.
- Mikor lettél kettőnk közül te az optimista?
Megrántottam a vállam.
- Muszáj, különben nem tudnám végigcsinálni.
- Na, készen álltok a gyakorlásra? – lépett be Emett hatalmas vigyorral
Jó volt végre nyugodtnak, legfeljebb kicsit izgatottnak látni.
- Mehetünk? –sandított rám Jasper
Felpattantam és megindultam a kert felé. Mire megérkeztünk már mindenki ott volt. Nem kellett Jasper képessége ahhoz, hogy lássam, elég nagy a feszültség. Hiába, a vérfarkas – vámpír ellentét mélyebben gyökerezett annál, hogy csak úgy túlléphessenek rajta. Habár az évek alatt csökkent az ellenszenv, azért teljesen sosem kedvelték meg egymást. Viszont nagyon jól tudtak már együtt dolgozni. Már az is több, mit a semmi.
Odasiettem Edwardhoz. Rám mosolygott és átkarolta a vállam.
- Figyelem emberek! – kezdete Jasper de aztán zavartan elhúzta a száját mikor leesett mit mondott.
Mindenki arcán megjelent a mosoly.
- Kezdetnek nem rossz. – gondoltam
- Legutóbb mikor harcra készültünk kicsit más volt a felállás. Más, egy harcban sokkal fejlettebb csapattal állunk szemben. A Volturi okos, nagy létszámú és piszok erős. Ha tiszta küzdelemre kerül, a sor nem bízhatunk a győzelmünkben. Minél több mozdulatot ismertek és tudtok, annál nagyobb az esélyünk. Ugyanakkor nincs sok időnk felkészülni, ezért mindenki nagyon figyeljen, mert csak egyszer fogom megmutatni. Mielőtt azonban neki kezdenénk, Carlise! – szólt oda. Carlise elengedte Esme derekát és előre lépett.
- Úgy gondoltuk, hogy segíthet, ha jobban ismeritek a képességeiket. Mindegyikük rendelkezik a miénkhez hasonló adottságokkal. Természetesen ezeket Bella blokkolni tudja, de legjobb, ha mindenre felkészülünk.
Akit már mindannyian ismertek, az Jane. Ő hihetetlen fájdalmat tud okozni egyetlen gondolatával.
Eszembe jutott, mikor ezzel az erővel éppen Edward-t kínozta. Megborzongtam az emléktől.
- A testvére Alec, az érzékeiteket veszi célba. Ha ő a közelben van, az érzékeitek hasznavehetetlenné válnak. Dimitrij olyan, mint egy nyomkövető. A képességének köszönhetően bárkit, bárhol megtalál.
Miközben Carlise beszélt én a farkasokat néztem. Régen nem láttam már őket, de furcsamód boldog voltam, hogy itt vannak.
Itt vannak, és megint miattunk teszik kockára az életüket. Mikor lesz már vajon vége az egész Volturival való harcnak? Talán most győzünk, vagy legalább is el tudunk menekülni. És akkor mi van? Egész életünkben attól kell, majd félnünk mikor támadnak meg megint? Nem éppen így képzeltem el a vámpír életet.
- Felixnek inkább csak az erejére támaszkodnak. – sorolta tovább Carlise, bár lemertem volna fogadni, hogy farkasaink egyetlen nevet sem jegyeztek meg ebből. - Renata képessége Belláéhoz hasonló, de az ő pajzsa a fizikai dolgokat állítja meg. Ha valakivel osztozni akar a képességén, akkor érintkeznie kell vele. Valószínűleg valamelyik királyt fogja védeni, legutóbb Aro volt az. A testőrök közül Chelsea az utolsó, de mégis az ő képességével kell a legjobban vigyáznunk. Neki a kapcsolatok szorosabbá fűzése illetve ennek ellenkezője a feladata. Ha a legkisebb neheztelést érzi, köztetek hamarabb horogra akadhattok. – nézett Jasperre. – Tehát ha van, rá lehetőség ne könnyítsétek meg a dolgát! A felsoroltakon kívül van még négy testőr, akikről semmit sem tudunk, de feltehetőleg mind tehetségesek. Aztán ott van még a három király: Aro, Caius és Marcus és két feleség.
- És Gianna. – szólt közbe Edward
- A vezetők milyen képességekkel bírnak? – kérdezte Sam
- Aro képessége csak úgy, mint Edwardé, a gondolatolvasás. Marcus, az emberek közötti kapcsolatokat tudja érzékelni. Caiusnak pedig nincs ereje.
- Szóval összesen 16. Buli az élet! – mondta gúnyosan Jake
- 17 – mondta Renesmee
- Kit hagytam ki? – kérdezte meghökkenve
- Alicet – mondtam csendesen.
Hirtelen mindenki lesütötte a szemét mintha valami nagyon érdekeset talált volna a földön.
- Igen, de vele sem lesz gond, mivel ti itt vagytok és a kastélyban pedig ott van Seth. – folytatta Carlise, ezzel megtörve a csendet – Azt hiszem nincs más. Jasper? – nézett kérdően a bátyámra
- Csak maga a harc. A Volturi tudja, hogy ha Bella velünk van, akkor nem támaszkodhatnak a képességeikre. Éppen ezért az első feladatának az ő kiiktatását fogják tekinteni. – Edward karjai szorosabban zárultak körém. – Nekünk az lesz a dolgunk, hogy védjük őt, ha lehet minden irányból. Persze megpróbálnak majd szétszedni minket, de nem szabad engednünk nekik.
Amint Volterrába érünk, minden lépésünkre figyelnünk kell. Számítanak ránk, így az őrök nagyon résen lesznek. Három csapatra fogunk oszlani. Az egyikben Bella, Emett, Rosalie, Sam, Jared és én leszünk.
- És én. – mondta Edward
- Nem, nem lehetsz Bellával. Te leszel a csali. A kastély tele lehet csapdákkal. Nyílt terepen nagyobb esélyünk van. Tehát egy embert észre kell, hogy vegyenek, máskülönben nem fognak előjönni. Úgy is értesz már a figyelemfelkeltéshez. Tudják… Alice tudja, hogy nem hagynád egyedül Bellát, így azt is, hogy ahol te ott vagy, ott lesz Bella is. – Nem tetszett Edwardnak az ötlet. Pár percig farkasszemet nézett Jasperrel, de aztán beletörődött, hogy nincs más választása. - Tehát a másik csapatban Paul, Embry, Leah, Carlise, Esme és Edward. A harmadik pedig Renesme és Jacob. A ti feladatotok lesz, hogy bejussatok a kastélyba és megkeressétek Sethet és ha rosszra fordul a helyzet, akkor elmeneküljetek. Azon kívül Jacob, ha bárki az utadba állna, öld meg!
- Számíthatsz rám. – vigyorgott Jake
- Mindkét csapat dolga, hogy kicsalogassa a Volturit, hogy Nessie-ék biztonságosan bejuthassanak, és Chelsea eltávolítása. – folytatta Jasper
- Honnan fogjátok tudni, hogy sikerült-e kiszabadítani Sethet? – kérdezte Renesme
- Ha Jacob átváltozik, akkor tudni fogjuk. – mondta Sam
- Oké, mindenki helye megvan. Tudjuk, hogyan jutunk be. De hogy szabadulunk ki? – érdeklődött Embry
- Nem fogok nektek hazudni. Nem biztos, hogy túléljük. – mondta Carlise – Éppen ezért aki ki akar szállni, az most tegye meg!
Mindenki körbenézett, de senki sem jelentkezett. Aztán Sam szólalt meg a farkasok nevében:
- Seth a testvérünk és szüksége van ránk. Ez nem kérdéses. Veletek vagyunk.
Mindenki bólintott.
- Már csak egy gond van. – jegyeztem meg. Minden tekintet rám szegeződött. – Ha szétválunk, de Edward lesz, a csali, őt ki fogja megvédeni? A Volturi nem sejti, hogy külön leszünk, tehát az összes egy helyen fog várni. Mi a garancia rá, hogy nem mészárolják le az egyik csapatot, majd utána a másikat? Ha a másik csapat elmegy mellőlem, nem tudom őket megvédeni.
- Az egyetlen garancia az, hogy ha meg akartak volna ölni minket, akkor azt tegnap délután megtették volna. Más céljuk van velünk és amint megtudják, hogy külön vagyunk ők is szét fognak válni. Túlságosan hisznek az erejükben ahhoz, hogy nagyon védekezzenek és nekünk pont ezt kell kihasználnunk. – mondta Jasper magabiztosan
- Mennyi a maximum távolság, amire ki tudod terjeszteni a pajzsod? – kérdezte Edward
- Nem tudom, elég távolra, de ahhoz mindannyitokat látnom kell.
- Ha mondjuk, találnánk, neked egy olyan helyet ahonnan mindenkit látsz, akkor kell melléd egy farkas különben Alice ki fog szúrni. – mondta Jasper a falkát méregetve
- Majd én vele megyek. – mondta Sam
- Rendben. – egyezett bele Jasper
- Mindenki tisztában van mindennel, amit tudnia kell. Mutass már végre valamit Jasper! – mondta Renesmee
- Na, gyere, nagyszájú! – vigyorgott Jasper.
- Anyja lánya. – nevetett Emett
Nessie odasétált. Szembeálltak egymással. Meg sem várta a jelzést, Renesmee már támadott, de Jasper könnyedén kitért előle. Renesmee elég ügyesen mozgott, de Jasper gyorsabb volt.
- Koncentrálj! – ismételgette Jasper majd ő is támadásba lendült.
Az első ütések célba találtak. Renesmee úgy terült el a földön, mint egy zsák krumpli, de nem adta fel. Újra és újra nekiindult. Még egyszer csak sikerült kitérnie Jasper karja elől. Felugrott és egy hatalmas ütést vitt be arcának jobb oldalába.
- Szép. – mondta Jasper elismeréssel, miközben az ütés helyét dörzsölgette – Nem mondom, hogy profi harcos lettél, de a nagy lényeget kezded érteni. Csak ne felejtsd el, koncentrálj!
Nessie visszasétált Jakehez diadalittas mosollyal.
- Gyere, Bella! – nyújtotta a kezét
Oda sétáltam elé. Nem harcoltam még Jasperrel, de tudtam, hogy amennyire ügyes, ugyanolyan veszélyes is. Persze nekem nem volt mitől tartanom. Legalább is reménykedtem benne, hogy a bocsánatkérést komolyan gondolta és nem veri ki belőlem a szuszt.
- Neked igazából nem is az a fontos, hogy jól tudj harcolni. Természetesen az is sokat számít, de az, hogy egyszerre tudd használni a képességed és figyelni a támadások kivédésére, ami igazán lényeges. Ezt fogjuk gyakorolni. Edward fogja figyelni, hogy sikerült-e. Renesmee köré vond a pajzsod! Amint megszűnt a védelem állítsd őt le! – nézett Edwardra
Edward bólintott.
Kiterjesztettem a pajzsom és teljesen Nessie köré fontam. Olyan volt, mintha egy nagy lepedő került volna rá, ami minden fajtatámadástól megóv. Máris érzékeltem Renesmee szikráját, ha behunytam volna a szemem a sötétben is tudtam volna, nagyjából merre találom.
- Kész vagy?- nézett rám Jasper
- Kezdjük. –mondtam, de még ki sem ejtettem a számon Jasper már meg is indult felém.
Rettentő gyorsan mozgott még vámpírhoz mérten is. Ütni nem is volt időm, annak is örültem, hogy védekezni tudok. Közben minden erőmmel arra próbáltam összpontosítani, hogy a pajzsom el ne mozduljon. Nem egyszerű feladat egyszerre több dologra is száz százalékosan odakoncentrálni. Aztán láttam, ahogy újra megindul felém és éreztem, ahogy valami hozzáér a lábamhoz. A következő pillanatban pedig már az eget néztem a földön fekve, de a még mindig éreztem Renesmee-t.
Jasper Edwardra nézett, aki megrázta a fejét.
- Nagyon jó Bella. – mondta Jasper és a kezét nyújtotta felém, hogy talpra állítson - Ha harcolni is tudnál, akkor még jobb lenne, de neked nem is ez lesz a dolgod. Elég, ha meg tudod védeni magad és minket is – körbenézett - Nincs több időnk. Azt hiszem, ennél felkészültebbek nem leszünk, úgyhogy végeztünk. Irány Volterra!